A múlt héten temettük el nagyapádat. Esős, szomorú márciusvégi nap volt. Mintha csak az életét példázta volna. Egész nap csöpörgött az eső, egymást kergették a felhők. Olykor már kitisztulni látszott az ég, aztán újra csak eleredt. A temető is olyan volt, mintha tűzvész pusztította volna. Kidobált régi sírkövek, a felperzselt gaz pernyéje beborította a mélyben korhadó csontokat; eleink csontját. Kell a hely az újaknak, a jövő halottainak...

A kopott, öreg sírköveket halomba hordták. Ki tudja, mi lesz a sorsuk?... Talán majd beépítik egy új ház falába, vagy járdát raknak belőle a ravatalozó elé...

A temetőkútnál még ott a tábla nagyapád jól ismert betűivel: "Szemetet lerakni tilos." Még a fejfák egy része is az ő kezenyomát viseli. A rozzant, öreg házban még ott pihen a hosszúorrú ropánt gyalu, ahová ő tette legutóbb. Őrzi a kezünk nyomát, nagyapámét, apámét és az enyémet. Ők már megpihentek. Ott fekszenek együtt, hármasban a tassi öregtemetőben. Nagyapám, a pörgebajszú asztalos legény, nagyanyám, aki a tűzhely mellől óvta a családi békét, s apám, aki másoknak álmodott harmóniát. A maga életébe oly kevés jutott...

uzenet

Amikor a szemerkélő esőben leeresztették a koporsót a sírba, amikor dobolni kezdtek rajta a nehéz hantok, kibuggyanó könnyeim helyébe is súlyos örökség rakódott. Felnőtté váltam. Az én sorsom lett, hogy megvalósítsam az ő álmaikat. Meg a magamét is, melyet még együtt szövögettünk. Talán ez volt apám végső üzenete abból a másik világból, ahonnét szólni már nem lehet többé. Talán ezért hagyta rám a család öreg Bibliáját, melyet a bejegyzés szerint Molnár ükapám vett 1874-ben. Ő csak a nevét írta bele, s mellé tett egy újságkivágást: az egyik novellámat. Az öreg Biblia mellett megtaláltam a rég elfelejtett verseimet is. Egy dossziéba gyűjtötte, s ráírta figyelmeztetésül: "Lacika összes versei nullától huszonöt éves korig." Így szembesített apám a síron túl is hajdani önmagammal.

Milyen érzés egyszerre felnőttnek lenni negyvennégy évesen? Furcsa kegyetlen dolog. Eddig volt apám, akihez tanácsért fordulhattam, volt szülői ház, amely mindig hazavárt. Volt egy kis falu tele egykori játszótársakkal...

Apám halott. A ház oldala kidűlőfélben, s a gaztól fölvert udvaron csak az öreg macska várja haza hűséges konoksággal, hitetlenül a gazdáját. A régi játszótársak is elszéledtek, megőszültek, megkopaszodtak. Van, aki már sohase térhet vissza. Ott fekszik nem messze apámtól egy frissen hantolt sír alatt.

De az álmok, az álmaink tovább élnek. Tudom, hogy az enyéim is benned szövődnek majd tovább. Nagyapám, aki két világháborúban hordozta végig a hátán a borjút, békéről álmodott. Békéről, jogról, egy boldogabb világról, ahol a józan értelem uralkodik. Apámnak is jutott egy világháború. Aztán a félelemben átvirrasztott éjszakák: nem jön- e érte a "meseautó"? S mire elmúltak a rettegett éjszakák, magányosan virradt föl rá a hajnal. Harcolt hát tovább önmagával, a maga teremtette álomvilággal, s meghalt egyedül. Egyedül, ahogy megszületett.

A mi századunk kegyetlen század. Európa csendjét csak kétszer verte föl világra szóló harci zaj, de soha nem múlt el a rettegés. Amikor azt mondtuk, béke van, pokolgépek robbantak a repülőgépek fedélzetén, orgyilkosok lestek ránk az utcán, és nem múlt el nap, hogy az egész világra azt mondhattuk volna: elnémultak a fegyverek.

A mi századunk megszülte a televíziót, s idegenné tette a testvéreket. A mi századunkban kisétálhatott az ember a világűrbe, bejárhatta a legmélyebb tengerek iszapját, de milliókat pusztított el az infarktus, és nem találtuk meg az influenza ellenszerét. A mi századunkban ehetővé tettük az algát, felhőkbe nyúló palotákat építettünk és láttuk, hogyan pusztulnak éhen milliók az afrikai sárkunyhókban. Megtanultuk, mit jelent a számítógép-vezérlés, az ipari robot, meg az üzemszervezés, de lassan elfelejtjük, mit jelent a szó: szeretet, barátság, becsület. Azt mondjuk helyette: érdek. Én még tudom, hogy nem azonos fogalmak.

A mi századunkban sorra épültek a kenyérgyárak, s melléjük atomrakétákat telepítettünk, hogy megvédjék a mindennapi kenyerünket. Végül annyi lett a rakéta, hogy elveszett köztük a kenyér. Le kellene szerelni őket, de félünk, hogy a másik oldalon nem ezt teszik. Félünk, mert túl sok már a Földön az ember, s félünk, mert nálunk egyre fogy. Félünk, hogy megszenvedett múltunk öröksége nem egy jobb világ lesz, hanem egy mindent elsöprő atomrobbanás.

A minap orvoshoz kísértem anyádat. Rutinvizsgálat volt csupán. Meghallgatták a szívdobbanásodat, aztán ultrahanggal megvizsgálták, rendben fejlődsz-e? Igen, minden rendben van. Tudjuk, milyen ritmusban ver a szíved, hány millimétert nőttél az utóbbi vizsgálat óta. az orvos azt is elárulta, hogy pisze az orrod, s gyakran szopogatod az ujjadat. Már nem vagy embrió, lassacskán Ember leszel. Még néhány hónap, s rácsodálkozol a világra. Tudom sírni fogsz. Mi is ezt tettük annak idején... Ez a világ jóval kegyetlenebb, mint ahol most próbálgatod ki fejlődő izmaidat. Nem tudom még, fiúnak születsz-e majd vagy lánynak. Számomra az a fontos, hogy Ember légy, akire rábízhatom álmaimat, mint ahogy rámbízta nagyapám, apám.

A te századod már a huszonegyedik lesz. A jövő század felnőttje leszel. Talán szebb, boldogabb lesz, mint a miénk. Én hiszem, akarom, hogy így legyen! Ti csak régimódi mesékből ismeritek majd, mit fed az a régi szó: háború. Ha rakétákról olvastok majd az újságban, az csak egyet jelenthet: a járművet, mely csillagközi utazásra visz. S az atom újra azt jelenti majd, mit egykor: az anyag kétezer éve ismert legkisebb részeit. A maghasadás pedig egyszerű üzemanyag.

Most kitapintom rugdalózó kis lábacskáidat, és betölti szívemet a hit. Nem földöntúli csodákban hiszek én, nem magas trónusú istenekben, hanem Benned, Bennetek, az Ember fiaiban. Hiszem, hogy bennetek felnő majd az értelem, s megteremtitek azt a békét, jogot, boldogabb világot, melyről hajdan az én nagyapám álmodott.

-1986-

 

Előrendelhető az emlékkötet!

hazatertliliomok

Születésének 75. évfodulóján válogatás jelenik meg a szerző legsikeresebb írásaiból.
ELŐRENDELHETŐ IDE KATTINTVA

Mottó

agoston szlogen2

Itt lájkolhatod az oldalam, ha tetszett és érdekel a következő írás is!