Az öreg zsebes egy padon ült a parkban és elmélkedett. Semmi szokatlan nem volt ebben. Ősz volt, lombhullató, gesztenyepotyogtató ősz. A nap sugarai már inkább csak világítottak, mint melegítettek. Ritkán fordult elő, hogy levetették vele a sokzsebes kabátot. A munkakabátot – szokta becézgetni magában. Mert nem akármilyen kabát volt az; maga alakítgatta, varrogatta a bélését. Olyan rejtekhelyek voltak benne, hogy ha abba valamit eldugott, nyomozó legyen a talpán, aki megtalálja... Most mégis... A fene egye meg, nem tudja kiverni a fejéből ezt a reggeli esetet. Nem nagy dolog, hisz’ alig volt néhány forint abban az erszényben, hanem a szakmai büszkeség! Az a szőke suhanc lehetett, aki a villamoson állandóan mocorgott, lökdösődött a háta mögött.

*
Magát a tényt, hogy valaki lop, nem tartotta bűnnek. Végtére is mióta világ a világ, mindig voltak gazdagok és szegények, és voltak akik megdézsmálták a gazdagok vagyonát. Így van ez rendjén. Mert kitől származik a gazdagok pénze? No ugye? Hát persze, hogy azoktól, akik szegények maradtak. Ez nem lopás? Nem a frászt, csak ezt szentesíti az állam. Ő tehát nem tesz egyebet, mint elveszi azt, ami egyébként is megillette volna. No meg arról se feledkezzünk meg, hogy ha nem lennének tolvajok, nem lenne szükség rendőrökre se. Mit tudna kezdeni az állam ennyi éhes szájjal? Ha jól meggon-doljuk, belőlük, a bűnözőknek bélyegzett emberekből élnek. És egyesek milyen jól megélnek!

zsebes
(A kép forrása)

Miért is jutott eszébe ez az őrmester? Ja, a nyomozás miatt. Régen volt ez, több, mint húsz éve. Akkor még imponálni akart a csajoknak. Éppen egy hegyes-begyes barnát karmolgatott. Akkoriban ő volt a menő a környéken. Nagyon fájt rá a stricik foga, de ő volt nála a jó. Csakhogy az Isten pénze se lett volna elég neki.

Szerelmes volt belé? A fene tudja... Különben is, ebben a világban nagy flanc a szerelem. Kockázatos dolog, sok bajt hozhat az ember fejére. No, de nem is ez a lényeg. Be akarta bizonyítani ennek a hülye kurvának, hogy ő a legjobb. Minek? Mert nem volt ész-nél. Normális zsebes ilyet nem csinál. Szóval egy vasárnap elvitte a cirkuszba. Direkt az első sorba váltott jegyet, hogy őt válassza ki a bűvész közreműködőnek a számához. Most már tudja, hogy őrültség volt. Talán akkor is tudta, de hát ha az a bizonyos szerv föláll, az ész megáll. Ennyi.

Jött is a bűvész. Tiszteletet parancsoló ősz hajú úriember. Zene, rekvizitumok, meg minden. Karikaszám, kártya, galamb a cilinderből, meg a többi szokásos trükk. No, és jött a nagyjelenet. A közönség soraiból kért egy közreműködőt. Ő már rohant is a porondra, nehogy megelőzzék. Bárgyú mosollyal tűrte, hogy az orrából, füléből kétforintosokat varázsoljon elő, a zakója zsebéből kártyákat kotorásszon, sőt még azt is, hogy levegye a karóráját, gyűrűjét, és még segített is neki, amikor a tárcája megakadt a belső zseb gombjában.

Amikor visszaült a helyére, a bűvész visszaadott mindent, s a taps után folytatta volna tovább a produkciót. Kínos mosoly, keresgélés... már-már elsírta magát tehetetlenségében. És ekkor ő hozzá lépett elegánsan, széles mosollyal, udvariasan meghajolva, ahogy a profik szokták.

– Netán a varázspálcáját keresi, művész úr? Parancsoljon.

A bűvész esetlen mozdulattal, szinte kétségbeesetten kapott a kis fekete pálca után.

– Várjon! – mondta ő tovább mosolyogva. – Visszaadom a kártyáit, meg a tárcáját is, hátha szüksége lesz még rá..

Az ősz hajú ember néhány pillanatig zavarodottan, szinte meg-bűvölten állt, aztán hirtelen jött ötlettel kezet nyújtott.

– Gratulálok, kollégám! Maga tehetségesebb bűvész, mint én.

A zenekar tust játszott, ő meg szerény mosollyal fogadta a tapsot és a gratulációkat. Amikor hazamentek, a nő összecsomagolt és otthagyta. Bármit mondott neki, csak a fejét rázta és azt hajtogatta:

– Holnap rád száll az egész rendőrség. Én ebből nem kérek.

Sajnos igaza lett. No nem egészen, csak félig. Nem az egész rendőrség szállt rá, csak ez az őrmester. Néhány nap telt el a cirkuszi mutatvány óta. Ősz volt akkor is, délelőtt. Itt ült a parkban és gondolkozott. A melótól is elment a kedve, pedig zsúfolva volt a piac emberekkel, és több vidéki városban is tartottak búcsút. Gennyesre kereshette volna magát. Indiszponáltnak érezte magát, tán még a keze is megremegett néha. És akkor jött az a bizonyos őrmester. Nem szólt, csak leült mellé a padra és hallgatta a gesztenyék koppanását. Ő is hallgatott. Tudta, hogy akar tőle valamit ez az ember.

– Te, Zsebi! – mondta végül. – Még nem is gratuláltam. Láttalak a cirkuszban. Ügyesen csináltad.
– Mit?

Az őrmester szeme szinte szúrt.

– Ja, azt a bűvész trükköt? Sokat gyakoroltam otthon, meg a bűvész úr is segített egy kicsit...
– Már megint hazudsz, Zsebi! Kár... Pedig szívesen segítettem volna rajtad.
– Rajtam? Maga? Ugyan miben?
– Hát, tudod, van a zsebemben néhány följelentés. A személyleírások rohadtul passzolnak rád. Mennyit is ültél legutóbb zsebtolvajlásért?
– Másfél évet. De őrmester úr, én azóta nem... Olyan tiszta vagyok, mint a ma született hattyú...
– Nem hát. Ezek a pénztárcák csak úgy átugráltak a zsebedbe. Tudom én... Csak az a baj, hogy némelyiken rajta maradt az ujjlenyomatod is.
– Az enyém? No nem, őrmester úr, az nem lehet... Ez valami félreértés... Valaki biztosan be akar sározni.
– Rendben van, Zsebi, én akár hihetek is neked. Csakhogy ennek ára van. Hajlandó vagyok elfelejteni ezt a néhány pénztárcát, ha segítesz nekem. Gyilkossági ügyről van szó.
– De őrmester úr, tudja, hogy én még egy kósza pofont se adtam senkinek... Én gyűlölöm az erőszakot!
– Én tudom, Zsebi, de mit tehetek? Ezek a csibészek mindenáron bele akarnak keverni téged. Azt mondják, te loptad el a kulcsot, és te rejtegeted a szajrét is. Márpedig ha ezt rád verik, Zsebi, hozzá még a gyilkosságban való bűnsegédletet... Tudod hány évet jelent ez a sitkón Zsebi? Akár készítheted is a szappant, meg a törülközőt. Azt mondják, megint bent van Vácott a Bivaly és köcsög-hiányban szenved...
– De biz’ Isten... őrmester úr!... Az anyám életére esküszöm... ilyesmibe én soha...
– Ne esküdözz, Zsebi! Tudom, hogy lelencben nőttél föl és azt is, hogy soha nem jársz templomba, mert ott nem lehet lopni. Mármint pénztárcákat, mert téged csak ez a műfaj érdekel. De én ezt mind hajlandó vagyok elfelejteni, ha megszerzed nekem a Lókötő lakáskulcsát.
– A Lókötőét? De hát az a vadbarom megöl. Az egy igazi vadállat, őrmester úr!
– Az lehet, de választhatsz, Zsebi. Vagy holnap estére elhozod ide a kulcsot, vagy én verlek meg úgy, hogy betojsz. És akkor ne feledd, hogy nálam vannak a följelentések, és a haverjaid is rád fogják verni a balhét. A sitten fogsz megrohadni, Zsebi! Bizony, a Bivallyal egy zárkában, és te leszel a köcsög...
– De nem, őrmester úr, hát ismer engem, én...

Jó néhány órát ücsörgött a padon, mire elhatározta magát. Lókötőt utálta az erőszakosságáért, meg a kemény balhéiért, de félt is tőle. Tudta, hogy ha kiderül a kulcslopás, az első sarkon a hasába nyomják a kést. De félt az őrmestertől is. Utálta a börtöncellát, a smasszerokat, akik csak kiröhögik a kisstílű zsebest, a rabtársakat, akik állandóan csicskáztatják, és főleg a Bivalyt, aki spontán egyszerűséggel rácsribinek nevezte őt.

Másnap estére megvolt a kulcs. No, nem az eredeti, egy másolat. Lókötő nem sokat törődött a holmijával. Különösen nem a csehóban, kártyázás közben. Így aztán nem volt nehéz elvenni és visszarakni úgy, hogy ne is sejtse, mi történik a háta mögött.

– Tudom, hogy ott van a bizonyíték a lakásán – mondta az őrmester –, de e nélkül nem tudom megszerezni, mert nem kapok házkutatási parancsot. Látod, Zsebi, a mi bürokráciánk még a saját embereit is akadályozza. A bűnözőkkel kell szövetkeznünk a bűnözők ellen. Érted te ezt?
– Nem, őrmester úr, ezt én se értem. De ugye amit megígért...
– Állom a szavam, Zsebi! Nincs följelentés... Most nincs, de nagyon vigyázz, nehogy mégis elkapjalak!

Az őrmester megszerezte a hőn áhított bizonyítékokat, és hamarosan fölgöngyölítették a gyilkossági ügyet. Lókötő és társai rács mögé kerültek. Azóta se tudják, ki engedte be a rendőrséget a lakásba. Az öreg zsebes nem sajnálta őket, mert szívből gyűlölte az erőszakot. No, meg véletlenül a fülébe jutott az is, hogy a nő, aki csak úgy pityegett rá, Lókötőhöz költözött...

Elment az őrsre, hogy gratuláljon az őrmesternek a soron kívüli előléptetéséhez. Azóta is gyakran találkoznak. Zsebi adott néhány jó ötletet a zászlósnak, ő pedig nem firtatta, miért nincs már megint tisztességes munkahelye, meg hogy mi tűnt el amerre járt-kelt az éjszakában.

*

Zsebi csak ült a padon a parkban, hallgatta a gesztenyék halk kopogását, és elmélkedett. Arra gondolt; mivé lesz ez a világ, ha már a tolvajok is meglopják egymást?...

(Hol lakik az Isten? című kötet)

 

Megrendelhető az emlékkötet!

hazatertliliomok

Születésének 75. évfodulóján válogatás jelent meg a szerző legsikeresebb írásaiból.
MEGRENDELHETŐ IDE KATTINTVA

Mottó

agoston szlogen2

Itt lájkolhatod az oldalam, ha tetszett és érdekel a következő írás is!