Nagyon unta már Fehérné, a Bori, hogy állandóan azzal cikizi a férje, hogy nem tudja beosztani a konyhapénzt. Bezzeg a húga, a Jolán tök jól bánik a manival. Most is, az ünnepek alatt három napot töltöttek valami wellness szállodában és még a félpanzió is belefért a költségekbe. Állítólag svédasztalos kaja volt. Hosszú, nagy asztalokon párolgott a melegítő edényekben kitálalt, többféle frissen főtt étel, meg hatalmas tálakon a különféle ízesítésű kolbászoktól a szalámikon át a legízletesebb holland sajtokig minden, ami szem-szájnak ingere. Annyit zabálhattak, amennyi beléjük fért. Volt olyan, aki kétszer is fordult a tányérjával. Nem cikizés ez, maga a Pista mesélte, amikor hazaértek. No, meg aztán az se mindegy, ki az a szakács, aki megfőzi azt a kaját. Mert végeredményben előbb-utóbb minden asszony megtanul főzni a saját konyháján, csak ki kell várni az idejét. Nem véletlen ám, hogy ezekben a nagy szállodákban szinte kizárólag férfi szakácsok főznek, és séfnek hívják őket.

‒ Befejezted?! ‒ fortyant föl az asszony, és szinte ölni tudott volna azzal a két sötétben játszó égszínkék szemével. ‒ Mit szívatsz itt engem hónapról hónapra azzal a konyhapénzzel? Gyere el velem az üzletbe, aztán majd megtudod, mi mibe kerül, és mennyit ér a fizetésed. A Jolit meg ne emlegesd nekem, mert neki aztán semmi köze se volt ahhoz a szállodához. A Pista kapta valahogy, valahonnan azt a Szép kártyát, amivel mentek. Mikor osztogattak utoljára az te munkahelyeden Szép kártyát? És ha netán mégis, akkor kinek? Fe-hér Lajos hányadik volt abban a sorban, hogy pont előtte fogyott el a kártya?

tevezes

‒ Nagyon jól tudod, hogy nem érek én rá ilyesmivel foglalkozni. Hajtok, mint az állat, hogy minden meglegyen itthon, ami a családnak kell. A múlt hónapban is volt vagy ötven túlórám. Még szombaton, vasárnap is bent evett a fene. A gyerek, meg a konyha a te reszortod. Én nem kívánok mást, mint hogy a vacsorához megle-gyen a doboz söröm, meg a focimeccshez a csipsz. Hát ez olyan hatalmas, teljesíthetetlen kívánság? Hazafelé jövet útba esik az áruház. Beballagsz, megveszed, hazahozod ami kell, aztán tőlem akár le is pihenhetsz a heverőre...
‒ Így van, tőled akár le is heverhetek... ‒ mondta az asszony olyan érdekes hangsúllyal, ami mögött nem az egyértelmű elégedettséget sejtette a férje. No, de nehogy már a nyúl vigye a puskát! ‒ gondolta magában, és szorosabbra húzta a nadrágszíját.
‒ Hát csak szóljál, ha valami hibádzik! ‒ mondta önérzetesen. ‒ Tudod, hogy velem lehet tárgyalni.
‒ Tudom ‒ bólintott rá Bori. ‒ Tárgyalni, azt lehet ‒ tette hozzá azzal a bizonyos különös hangsúllyal, és valami nagyon furcsa, ideges hangon fölnevetett. ‒ Előbb-utóbb a szavadon foglak.

Fehér Lajos érezte, hogy itt valami nem egészen kerek. Előbb-utóbb tényleg történni fog valami, ami felboríthatja az ő megszokott nyugalmát. No, de hát csak csinálja, majd megmutatja neki, ki is a gazda ebben a házban...

Nem is kellet túl sokáig várni arra a bizonyos alkalomra, hogy a szaván foghassa. Egyik délután takarítás közben elromlott a por-szívó. Szépen, egyenletesen zümmögött, aztán egyik pillanatról a másikra abbahagyta a zümmögést. Az asszony dühösen földhöz csapta a csövet és odaszólt a tévé előtt ülő férjének:

‒ Gyere már, Lajos, nézd meg, mi van ezzel, a francos porszívóval! Egy ideig még hörgött, de most már teljesen leállt.
‒ Nézd meg a porzsákot, biztosan megtelt! Vagy a cső dugulhatott el... Hát persze, mert mindig szanaszét dobáljátok a papír zsebkendőket.
‒ Mi az, hogy dobáljátok? ‒ kapta föl a szót Bori. ‒ A te elveszett páratlan koszos zoknijaiddal, meg mindenféle cuccoddal van tele a lakás. Én meg csak kullogok utánad, és szedegetem össze. Mi vagyok én, utcaseprő, vagy egy rossz cseléd? Már a gyerek is eltanulta tőled, hogy szét kell dobálni a koszos holmit. No, emeld már meg a seggedet, és nézd meg, mi van ezzel a francos masinával! Állítólag te vagy a férfi a családban, te értesz az efféle műszaki dolgokhoz.

A férfi dörmögött egy sort magában, meg a távirányítóval babrált egy ideig, nehogy azt higgye az asszony, hogy az első szóra ug-rik, aztán szépen, komótosan fölállt, odaballagott és szakértő szemmel megvizsgálta a gépet.

‒ Be van dugva a dugó?
‒ Be ‒ mondta az asszony. ‒ Láthatod te is. Kétszer is meg-próbáltam beindítani, de nem megy.
‒ Áhá... ‒ szagolt a levegőbe a ház ura. ‒ Érzed ezt az égett szagot?
‒ Ne hülyéskedj, nincs is semmi a tűzhelyen!
‒ Hát ez az... akkor leégett a porszívó motorja. Anyukám, úgy ahogy van, ki lehet dobni az egészet a kukába.

Egy ideig még elvitatkoztak azon, ki volt a hibás, meg hogyan kell bánni egy ilyen érzékeny szerkezettel, de végül megegyeztek ab-ban, hogy nincs mese, újat kell venni. Majd megspórolják valahogy a konyhapénzből.

Másnap munka után el is mentek a nagy áruházba, hogy együtt megejtik a heti nagy bevásárlást, meg kiválasztják a legmegfelelőbb porszívót. Mondjuk a legtakarékosabbat, vagy a legolcsóbbat. Hát-ha van akciós is...

Két hatalmas polcon sorakoztak a gépek. Első látásra volt belőlük vagy negyven darab. Kicsi, nagy, olcsó, drágább, nagyon drága. A teljesítményük is ennek függvényében változott. Az asszony türelmesen nézegette az árcédulán lévő adatokat és elmagyarázta a férjének, melyikben mi a jó és mi a kívánnivaló. No, meg az árak. Melyiket lehetne kiszorítani a kosztpénzből? A férfinek először a fejében kezdtek el zsongani a számok, adatok, árak, kilowattok, szívóteljesítmények, jótállási idők, aztán már a lába is zsibbadni kezdett. Alig telt el fél óra, és úgy érezte, azonnal le kell ülnie, különben összeroskad. Az esztergagép mellett nyolc-tíz órákat állt napon-ta, de soha nem érzett ilyet. A háta is izzadni kezdett...

Az asszony észrevette ura színe változását, s megszánva őt rákérdezett:

‒ Te vagy a szakértő, Lajos, döntsd el, melyiket vegyük meg!
‒ A pirosat ‒ nyögte Lajos, és megtámaszkodott az árupolcban. ‒ Fizesd ki, és menjünk!
‒ Én úgy gondolom ‒ ingatta a fejét az asszony ‒, hogy az a német gép a második polcon jobban megérné az árát. Nagyobb a szívóereje, és az a szőnyeget is kitisztítja. Nem gondolod, Lajos?
‒ Akkor azt vedd meg ‒ hagyta rá a férfi és leült egy ottfelejtett raklapra.
‒ Csak nem fáradtál el a vásárlásban, Lajosom? ‒ simogatta meg gyengéden az arcát a felesége. ‒ Látod, ennyi mindent meg kell nézni, hogy takarékosan vásárolhasson az ember. Maradj csak itt, én meg elmegyek, megveszem ami még kell a konyhára. Tudod, a zöldségekből is többféle van, nem mindegy melyiket veszi az ember. Az egyik olcsó, de ízetlen, a másik finom, de drága. Melyik ujjamat harapjam? Te csak ülj itt, Lajosom, pihenjél! Két perc múlva itt vagyok.
‒ Jó, menjél csak, Borikám, én itt megvárlak. Csak pihenek egy kicsit, aztán...

Az asszony elment a bevásárlókocsit tolva, a férfi meg csak ült a raklapon, de még percek múltán is fáradtnak érezte magát. Aztán föltűnt az egyik árufeltöltő kislánynak, hogy immár negyed órája üldögél a polc mellett anélkül, hogy levenne róla valamit. Odament hozzá, és megkérdezte:

‒ Rosszul érzi magát, uram? Segíthetek valamit? Hozzak egy pohár vizet, vagy hívjam a mentőket?
‒ Nem, nem, köszönöm, semmi baj... ‒ tiltakozott Fehér Lajos. ‒ Jól vagyok, csak a feleségemet várom...

A lány egy ideig még bizonytalanul téblábolt körülötte, aztán megrántotta a vállát és elment. Később egy egyenruhás biztonsági őr kezdte el kerülgetni, majd felszólította, hogy kövesse a raktárba. Ott már hárman várták, meg egy jegyzőkönyvvezető. Pőrére vetkőztették, de nem találtak nála semmit, ami az üzletből származott volna.

Fehér Lajos, a sokat próbált esztergályos szakmunkás csak állt ott a zöldséges rekeszre ledobált ruhái mellett, és úgy érezte, egyre gyorsabban pörög körülötte a világ. Tett néhány bizonytalan lépést az egyenruhások felé, aztán megingott és elterült a padlón.

‒ Hívjátok már a mentőt, mert még itt fog kipurcanni köztünk! ‒ mondta a főnök.
‒ Nem kell, jól vagyok, csak a nejemet várom ‒ hadarta a meztelen férfi, aztán lassan magára szedte a holmiját.
‒ Rohadt nagy szerencséje van, hogy nem találtunk magánál semmit ‒ mondta elgondolkozva a biztonsági őr. ‒ Gyorsan szedje össze a cuccát, aztán tűnjön el, míg jókedvünkben vagyunk!

Kikísérték az üzletből és leültették a bejárat közelében egy padra.

‒ Itt megvárhatja az asszonyt ‒ mondta az egyik furcsa hangsúllyal ‒, de jobban teszi, ha ezután nem ide jár pihenni, mert figyelni fogjuk magát.
‒ Hogy micsoda emberek vannak...‒ tette hozzá a másik.
Ott talált rá az asszony, és kétségbeesetten rohant hozzá.
‒ Te jóságos Isten, mi történt veled, Lajos?
‒ Semmi ‒ válaszolta rezignáltan ‒, csak a biztonsági őrök kí-váncsiak a voltak a fenekemre. Te viszont jócskán belefeledkeztél a vásárlásba.
‒ Belefeledkeztél, hát persze, hogy belefeledkeztem ‒ csóválta a fejét Bori. ‒ Meg kell nézni, mi van leárazva, mi az, ami ma akciós, holnapra mit hirdetnek olcsóbban. Meg kell nézni, hány deka a kilós csomag, hány deci a fél literes tejföl. A konzervben hány E-betűs méreg van az egészségügyi határérték fölött, melyik felvágottban több az élelmiszer színezék, melyikben a szója, és akkor még azt is ki kell számolni ott, és fejben, mire elég ezekre a mi fizetésünkből.
‒ Rendben van, megadom magam ‒ emelte égnek mindkét karját a férfi. ‒ megvetted a porszívót is?
‒ Meg hát, ha már visszaballagtam érted a bevásárlókocsival. Volt ott egy kiscsaj. Azt mondta, elvittek a mentők.
‒ Dehogy vittek, csak ki akarták hívni őket, mert nem akartam levetkőzni. Melyiket vetted meg?
‒ Hát azt a német gyártmányút, amit együtt néztünk.
‒ Most már mindegy. A pirosat kellett volna.

 

Megrendelhető az emlékkötet!

hazatertliliomok

Születésének 75. évfodulóján válogatás jelent meg a szerző legsikeresebb írásaiból.
MEGRENDELHETŐ IDE KATTINTVA

Mottó

agoston szlogen2

Itt lájkolhatod az oldalam, ha tetszett és érdekel a következő írás is!