Sanyikáról már az óvodában kiderült, hogy különös érdeklődéssel bír a szebbik nem iránt, azaz "szexuálisan túlfűtött". Ezt olyan szépen mondtam, hogy szinte magam is meghatódtam tőle. Valójában nem is én fogalmaztam így, hanem Marika néni, a kertvárosi egyes számú óvoda vezető pedagógusa, aki eltanácsolta Sanyikát a jó hírű intézményből. Igen, kénytelen volt eltanácsolni (hogy azt ne mondjam, kicsapni), hogy megvédhesse az óvoda jó hírét... Ezt elfogadta, és aláírásával támogatta az önkormányzat oktatási és nevelési osztályának hivatalosan kinevezett vezetője, Tátrai Miklósné is. Már hogyne támogatta volna, amikor oda jár az ő kis szemefénye, Magdikája, no meg az alpolgármester Marianna Zsanettje is.

Konkrétan az történt, hogy az ebéd utáni szieszta előtt a vécéhez vezető folyosón Takarós Sanyika azt mondta Vasadi Emerenciának, a takarékszövetkezet főkönyvelője leánykájának, hogy ”Emelence, én megmutatom neked az angyalbödöllőmet, ha te is megmutatod nekem a pannikádat.” Köztudomású, hogy a gyerekek könnyen megértik egymás szavát, nem volt szükség különösebb magyarázkodásra. Megmutatták.

sanyika

 

Rozália, a dadus, a folyosó közepén haladva észlelte ezt a botrányos jelenetet, amint a Sanyika fogdosta az Emerenciácska...szóval azt, az Emerenciácska pedig fogdosta a Sanyika...szóval azt. És ráadásul még hangosan nevetgéltek is rajta. Különösen a Sanyika nevetgélt. A dadus azonnal jelentette a dolgot a vezető óvónőnek, aki azonnal felhívta telefonon Vasadi úr nejét, és megfogadta neki, hogy soha többé nem fordulhat elő efféle erkölcstelenség az általa vezetett gyermekintézményben. Már csak azért sem, mert ezt a Sanyikát azonnali hatállyal eltanácsolja az óvodából. Tulajdonképpen fel se kellett volna venni, de hát nem volt hely a másik óvodában és megsajnálta. De hát mit is várhatna az ember az ilyen Takarós-féléktől? A pasas valamiféle buszsofőr, az asszony meg konyhalány a sarki vendéglőben.

Ekként történt, hogy aznap délután, a vezető óvónő személyesen adta át a gyermeket az érte jövő Takarós anyukának, és szép szóval megkérte, hogy soha többé ne vigye oda a gyermeket. Mert ugye lehet, hogy Takarós anyukáéknál ez a szokás, de ebben az óvodában nem lehet fogdosni a kislányok micsodáját.

─ Kinek a micsodáját, kinek nem lehet fogdosni? ─ kérdezett vissza értetlenkedve Takarós anyuka.
─ Hát az Emerenciácskának az azt...─ hebegte kínosan elpirulva Marika néni. ─ Ide a jobb emberek gyerekei járnak, és...
─ Ja, mármint hogy azt mondja, hogy az én Sanyikám lemeózta valamelyik fejes ember leánykáját? Ez olyan oltári nagy dolog? No, de kedves Marika néni, maga nem volt kíváncsi hároméves korában?
─ Nézze, én nem vitatkozom magával ─ váltott szigorúra az óvónő. ─ Így döntöttem és kész. Ismétlem, hogy ne hozza ide többé a fiát! Vannak más óvodák is... A miénk nem olyan.
─ Értem ─ tette csípőre a kezét Takarós anyuka. ─ Tudja mit? Csessze meg az elit óvodáját! Akkor se hoznám ide, ha könyörögnének érte. Elit óvó néni!... ─ Az arcán méla undorral mérte végig az óvónőt és becsapta rá az ajtót. Hazafelé menet azért csak fölpofozta a mit sem sejtő Sanyikát is, és egész délután zsörtölődött vele.
─ Na, most aztán mit kezdjek veled, hová vigyelek? ─ lökte oldalba a gyereket. ─ Alig hároméves, és lemeózza a főkönyvelő lányát... Már most látom, mekkora kurvapecér lesz belőled. Akár az apja...─ dohogta és jócskán rálegyintett a gyerek fejére. Sanyika meg csak nézett, mint Mari a moziban, és nem értette mit vétett. Miért nem szabad neki megsimogatni egy másik gyereket, aki hasonlóképp szereti őt? Mert nyilván szereti, ha ő is megsimogatta...
─ Mit csinált? Megfogdosta a főkönyvelő lányának a...? ─ képedt el az apja, amikor este hazaért a szolgálatból. ─ No, gyere csak ide, te rosszéletű leánykereskedő!
─ Hagyd, már lefektettem! Épp eleget kapott tőlem is ─ mentegette az asszony.
─ Engem az nem érdekel. Úgy elverem, mint a kétfenekű dobot, hogy még százéves korában is emlékezzen rá. Ilyen hülye helyzetbe hozni bennünket... Persze tudom én, hogy nem ő a hibás, hanem az a hülye anyád, aki állandóan a hasát csókolgatja, meg azt dumálja neki, hogy „megzabálom az angyalbögyöllődet!” Nem csodálkoznék rajta, ha kiderülne, hogy még azt is csókolgatja. Hallottam is a múltkor, hogy megkérdezte a Sanyika, hogy „neked is angyalbögyöllőd van, Mama? Mutasd meg!” A Mama meg: „nem, nekem pannikám van. Ha nagy leszel, majd megmutatják neked is a lányok.” Aztán most megnézte... Az a hülye anyád, ő tehet mindenről. Igen, mert állandóan férfihiánya van. Fehérmájú vén szajha! Apádat se becsülte, de azóta se tudott két hónapnál tovább megmaradni egyetlen férfi mellett sem.
─ Ne merd bántani az anyámat, mert kikaparom a szemedet, te vadállat! Mit tudsz te rólunk, asszonyokról?
─ Hajaj!...Inkább azt kérdezd, mit nem tudok!

Szó szót követetett, elcsattant az első pofon is, azt követte a második... Persze, hogy fölébredt a zajra a gyerek, és látta, hogy a szülei egymás haját tépik, egymás rokonait pocskondiázzák, csak azt nem értette, miért van mindez. Üvöltve rohant közéjük, próbálta szétválasztani őket, így aztán neki is jutott néhány az ütlegekből. Az indulatos félszavakból arra következtetett, hogy a legfőbb rosszaság az, ha lányokkal barátkozik az ember. Aztán az anyja újra ágyba dugta és álomba sírták egymást. Takarós apuka meg elment a kocsmába kipihenni az est fáradalmait. Az új napra ébredve Sanyika már nem csak selypített, hanem dadogott is. Az anyja megsimogatta a fejét, és azt sziszegte a fogai között: „az a rohadt apád, az az oka mindennek...”

Teltek-múltak az évek. Sanyika átkerült egy másik óvodába, de a híre oda is követte. Az óvónők titkon megsúgták egymásnak, hogy ez az a fiú, aki megfogdosta a főkönyvelő lányának, a... szóval azt. Vigyázni kell rá, a kislányokat óvni kell a közelségétől. Ha kettős sorban vonultak is valahová az utcán, vagy kisétáltak a közeli parkba, Sanyikának csak fiú lehetett a párja, nehogy még a kézfogással is megrontson valakit. Hja, ez egy ilyen család... A gyerekek is észrevették ezt a megkülönböztetést és egyre inkább kiközösítették maguk közül a fiút. Nem tudták ugyan, mit jelent a szó, de valaki elkezdte, aztán egyre többen nőfalónak becézték. Ő meg csak nézett rájuk bambán és egyre jobban dadogott.

Amikor hatéves lett, elküldték iskolaérettségi vizsgálatra. A pszichológus azt mondta, várnia kell még legalább egy évet a beiratkozással, de addig se ártana megmutatni egy szakembernek. Talán még korrigálható... No igen, de hol terem az olyan? Esetleg Pesten, vagy valahol a megyeközpontban. Ki vigye oda, mivel, mikor, és miből? Konkrét választ egyikre se tudott adni senki. Az apja éppen munkanélküli, az anyja minimálbérért dolgozik, és különben is a nagymama neveli a gyereket. A lányokat nem háborgatja, hát akkor meg mi a baj? Végül is a következő évben fölvették a kisegítő iskolába. Megtanult írni, olvasni, a pénzt is meg tudja számolni. Mi kell még egy ilyen félkegyelmű vidéki gyereknek?

(Tapicskoló című kötet)

Megrendelhető az emlékkötet!

hazatertliliomok

Születésének 75. évfodulóján válogatás jelent meg a szerző legsikeresebb írásaiból.
MEGRENDELHETŐ IDE KATTINTVA

Mottó

agoston szlogen2

Itt lájkolhatod az oldalam, ha tetszett és érdekel a következő írás is!