A napijegyes horgász mindössze néhány röpke órára szerzi meg a jogot, hogy megkísértse a halfogás szerencséjét a holtágban. A holtágban, amely el van zárva az élő víztől és a sodró ár halaitól. Ez is víz, halak laknak benne, mégis valami más…
Az emberi társadalom is olyan, mint egy nagy folyam. Elfér benne a sodró ár és a sekélyes holtág, melyben lassan csordogál, vagy éppen álldogál a víz. A szerencsés embert halászati joggal a zsebében, egyenesen a folyam közepére helyezi a SORS, és élvezheti annak minden áldását, kifoghatja a legnemesebb halait. Az övé a fény, a csillogás, az aranyhíd. A másiknak a holtág sásos, hínáros, nádas vize jut, s arra is naponta kell engedélyt váltania, hogy kifog-hassa apró, sovány keszegét.
Olykor feltámad a szél, vihart kavar, és a sodrásba veti a holtág fekete iszapját, a nagy víz összes hordalékát. Effajta viharok ostro-molják a történelem folyamát is. Hogyan áll meg az ember e törté-nelmi viharokban: hajlíthatatlan tölgyfaként, vagy hajlik, mint a nád a széljárás szerint? Erről szól az életünk, s erről szólnak a kötetbe gyűjtött írások is.
