„Az életet mindenestül elfogadni annyit jelent, hogy elfogadjuk a kiszá-míthatatlanságát…A gyermek maga a kiszámíthatatlanság. Nem tudja, mi lesz belőle, mit ad majd magának, s éppen ezért el kell fogadnia. Különben csak félig él, olyan, mint az úszni nem tudó, aki csak a part közelében, a sekély vízben tapicskol, holott az igazi tenger ott kezdődik, ahol már mély a víz.” (Milan Kundera Búcsúkeringő).
De vajon csak a gyermek tapicskol a partközeli vízben, vagy hajlamos erre a felnőtt, vagy akár egy felnövekvő társadalom is, ha nem látja tisztán, meddig biztonságos a föveny, s hol kezdődik a mélyvíz? A magyar társadalom immár negyed százada keresi ezt a „határvonalat.” Nekilódul, hogy meghódítsa a világot, aztán bátorságát vesztve visszahőköl a part menti tocsogóba, ahol biztonsággal tapicskolhat a nyílt tenger hullámainak veszélyeztetése nélkül. És amiként a nagy egész tapicskol, akként veszi át ezt a bizonytalan mozgásformát a benne élő ember is
Az itt egybegyűjtött 18 novella, elbeszélés ezeknek a tapicskolásba fulladó próbálkozásoknak a krónikája. Egyfajta szubjektív lenyomata annak a negyedszázadnak, amelyet együtt éltünk meg itt, a Harmadik Magyar Köztársaságban.
